Szeretjük a közösségi médiát, mert tényleg mindenki mindent reklámozhat, elmondhat, kitehet. Így most én is tollat✍️ vagy billentyűt ⌨️ ragadok és elmondhatom mik a veszélyei ennek. Először is leszögezném, hogy a saját Vendégeim által tapasztalt történetek alapján született ez az írás. Vagyis, amikor már túl sok „elrontott” arcbőrrel találkoztam. 😕 Voltak, akik tényleg képesek voltak 2 kezelés között tönkretenni a barrier rétegüket.

Ha még mindig olvasod, akkor biztos, hogy NŐ vagy.
A legtöbb problémás arcbőrt a 20-as, 30-as éveikben járó Vendégeimnél tapasztaltam!
És egyre többen keresnek meg ebből a korosztályból. Köszönöm nekik ezúton is a bizalmat! 💕
Hogy hogyan kerültek hozzám? A legtöbb esetben úgy, hogy mind össze-vissza „kenegettek”, vagy már korábban helytelenül kezelt aknékból visszamaradt hegeik voltak.
Tudom, nem egyszerű privát felhasználónak lenni a mai világban, mert tényleg túl sok inger ér bennünket nap, mint nap.

❤️A legtöbb nő érzésből cselekszik. Elcsábul, mert jó volt illata, szép volt doboza. 😉
❤️A másik részük, akiknek a barátnője ajánlotta. Mert ő csodaszép lett attől a készítménytől, és úgy ajánlja a barátnőjének mintha kötelező lenne.
❤️A legrosszabb „beteg”, ahogy az orvos mondaná, aki önmagát diagnosztizálja, majd megpróbálja meggyógyítani magát.
Na, őszintén. Ki nem vett még kamilla teát a boltban, mert olvasta, hogy jó lesz.. De mégis mire? Azt nem tudjuk, mert még abban sem vagyunk biztosak, hogy jól diagnosztizáltuk-e magunkat. Mindegy, de ártani nem árt!
Viszont, ha az arcbőrödet nem jól diagnosztizálod és elkezded ugyanazokat a termékeket használni, ami például a barátnődnek segített, de neki teljesen más bőrtípusa van, akkor nagy valószínűséggel neked nem fog segíteni‼️ Rosszabb esetben árthat is!
Több vendégemmel is előfordult már, hogy olvasta egy bizonyos készítményről, hogy milyen jó. Igen ám, csak nem neki.

Direkt nem nevezek meg konkrét termékeket, mert alapvetően bármelyik termék teljesen jó lehet, csak éppen nem arra a bőrtípusra, ami neked van.
📍A legtöbben nincsenek tisztában a helyes bőrápolás alaplépéseivel sem, de ez a poszt most nem arról szól, hogy ne tusfürdővel tisztíts arcot. 😊
🙏A legjobban azt szeretem, amikor bizonyos professzionális termékcsalád kabinterméke kerül privát felhasználásra. Ezek közül is a kedvenceim a savak. (‼️) Vagy az otthoni hámlasztó kúrák. Csak a vendég nem hallott még a pH visszaállításról, így nem is csinálta.

Nem egy plakkokban hámló bőrrel találkoztam már, amit nagy nehezen helyrehoztunk. És amikor megkérdeztem a vendéget, ugyan miért művelt magával ilyesmit? Neki a barátnője ajánlotta és neki jót tett, elmúltak a pattanásai, szép lett, stb.

Kérek mindenkit, hogy saját érdeketekben ne tegyétek‼️
Őszintén, hànyan vagytok így?
☝️ Ha nem szakember ajánlja, és ha nem tudod, hogy milyen a bőrtípusod, akkor inkább ne kísérletezz!
Antibiotikumot sem kezdünk el csak úgy szedni, mondjuk szerencsére az vényköteles!
Olyan vendégekkel is találkoztam, akik úton-útfélen vesznek ezt-azt, különböző helyeken különböző kezeléseket csináltatnak, amik egymással egyáltalán nem biztos, hogy kompatibilisek.
Egy jó szakember mindig kikérdezi a vendégét a kezelés előtt, de ha TE is ebbe a vendégkategóriába tartozol, aki egyszer ide megy, egyszer meg oda, akkor adj kezelés előtt elég információt a kozmetikusodnak vagy bőrgyógyászodnak!

Néha azzal teszed magadnak a legjobbat, ha nem fejetlenül csináltatod a szépészeti beavatkozásokat, kezeléseket, hanem szakemberrel közösen felállítod a kezelési terved! 📜
Ha kozmetikusoddal és orvossal együttműködve állítod fel a kezelési tervedet, és betartod az utóápolási tanácsokat, akkor nagyobb eredményeket érhetsz el rövidebb idő alatt, mintha heti szinten belerohansz valamibe.
Sokan esnek abba a tévhitbe, hogy plasztika után nincs szükség a bőr további ápolására. Ezzel is sokszor szembesülök (inkább a 40+ korosztálynál), hogy későn jutott el hozzám, mert azt hitte, hogy elég lesz. De sajnos nem elég‼️

Ha eljutottál idáig az olvasásban, akkor neked fontos a bőröd szépsége, egészsége‼️
Arra kérlek, előbb keress fel egy kozmetikus szakembert és bízz benne! 🙏

Hogy honnan tudod, hogy bízhatsz-e benne?
1. Meg tudja állapítani, hogy milyen bőrtípusod van,
2. Diagnosztizálja, ha bőrproblémád van, arról érthető szakmai felvilágosítást ad,
3. Fel tud állítani neked egy egyéni kezelési tervet,
4. Kiismeri magát az orvoskozmetológia területén, és ha úgy ítéli meg, hogy a probléma a kompetenciáján kívül esik, akkor a megfelelő szakemberhez tud irányítani,
5. Ha szépészeti, vagy egészségügyi beavatkozásokon estél át, akkor tudni fogja, hogy számodra mely kezelések ajánlottak, vagy mi az, amit mellőzni érdemes. Vagy, ha ilyesmit tervezel, akkor felvilágosít a különböző technikákról, kontraindikációkról, esetleg segítségedre lehet azok között kiigazodni, és számodra a legmegfelelőbbet választani.
6. Össze tud neked állítani egy professzionális otthonápolási csomagot!

📍Mi az amit, soha ne tegyél?

Csak úgy kenegetni valamit, amiről olvastad, hogy valakinek szép lett tőle a bőre!

Tudom, nagyon nehéz, főleg, hogy egyre több MLM rendszer terméke jön szembe velünk nap mint nap. Közöttük is van jó.. Amiket olyan nem szépségipari szakemberek értékesítenek, akik nem biztos, hogy releváns tanácsot tudnak adni.
Akik nem biztos, hogy tudják, hogy ha pattanásaid vannak, akkor nem lesz jó a zsíros krém, ami alipikus bőrre készült, és hogy normál-zsíros nem létezik, a korpázóan hámló az nem feltétlen ekcéma, és a mérsékelten alipikus bőrödre, ami felszíni vízhiánnyal társul, arra nem elég a „hidratáló normál bőrre”. De ártani nem árt.

📝Mindenesetre, ha nem kezded időben,
📝nem a számodra megfelelő termékkel,
📝nem a megfelelő szakembernél, akkor később sokkal nehezebb lesz helyrehozni!
Nekem ez egy kihívás. De látom a fiatal vendégeimen, hogy nekik egy kisebbfajta lelki trauma. Az idősebbeknek pedig még nagyobb beruházás az idő kerekének megállítása.

Legyetek hát körültekintőek‼️