Beige Kozmetika Budapest

Kozmetika Budapest - Dankai Betty kozmetikus mester

Dankai Beáta (Betty)
Kozmetikus Mester

Kozmetikai tevékenységem mellett egy professzionális termékcsalád oktató kozmetikusa vagyok. Időnként oktatok kozmetikus tanulókat is, de amit igazán szeretek, hogy segítsem az embereket. Most kozmetikusként segíthetek a hozzám különböző bőrproblémával érkező vendégeknek, oktatóként pedig azoknak a kolléganőknek, akik bizodalommal fordulnak felém.
Számomra két dolog nagyon fontos a munkámban: a minőség, amit állandó továbbképzésekkel szinten tartok és fejlesztek, valamint a nyugalom, amivel segítséget nyújtok ahhoz, hogy kívül szépüljenek, belül feltöltődjenek a hozzám érkezők. Vendégeimmel egyénileg foglalkozom, egykabinos rendszerben, előre egyeztetett időpontban, intim légkörben, megfelelő relaxációs háttérzenével.

Kozmetikusként minden szépülni és relaxálni vágyó vendéget szeretettel várok Budapesten az VI. kerületben működő kozmetikai szalonomban.

A mai napig sok-sok tanfolyam, szakmai konferencia, továbbképzések, a folyamatos fejlődés és megújulás jellemzi az életemet.
A test, lélek, szellem egyensúlyát követve szemlélem a vendéget. Abban az adott lelki állapotban és bőrképpel, amivel hozzám érkezik. E holisztikus szemlélet alapján nem csak a külső bőrproblémákat, hanem azok lehetséges okait feltérképezve azt egyként kezelem. Itt kiegészítésként az Animi Energetikai Meditációs Masszázst alkalmazom. Az Animi masszázzsal megtaláltam azt a lehetőséget, hogy hogyan tudok kiteljesedni a munkámban.

A kozmetikában szépítem, fiatalítom a bőrt. Engem mindig jó érzéssel tölt el, ha látom a pozitív eredményt. Ezért büszke vagyok az előtte-utána képeken látható változásokra is. Ehhez persze a Ti együttműködésetek is kell. Sikereimet – ami számomra egy minőségi, hűséges vendégkört takar – NEM annak köszönhetem, hogy jobb vagyok, mint a konkurencia. Azért, mert szerintem nincs konkurencia. Mindenkinek megvan a maga helye és feladata az Univerzumban.
Én az én helyemet elfoglaltam, betöltöttem azzal, hogy felmerem vállalni önmagamat. Nem versenyzek senkivel, csak önmagammal. Segíteni pedig azért segítek, mert azzal Önmagamnak is segítek. Vallom, hogy az Univerzumban úgyis egyensúly van, az adok-kapok egyensúlya.

Mindig a legjobbat keresem, a legtökéletesebbet szeretném adni nektek. Az általam legjobbnak vélt technológiákat vagy termékcsaládokat használom a kezeléseimhez. A bőr 3D-ben való feltöltését egyéni protokoll alapján végzem. A különböző savkombinációk és peptidek, az egyedül álló anyagok kiválóak anti-aging, rosacea, pigmentfolt halványításhoz és hegkezelésekhez. Savas hámlasztásokkal, innovatív technológiákkal, tűs és tű nélküli Hyaluronsavas feltöltésekkel dolgozom. Egyedi arctisztítási módszerem (érzékeny bőr esetén is) lehetővé teszi az arctisztítás utáni extra gyors regenerálódást.

Bőrprobléma esetén is garantáltan néhány hét alatt szemmel látható bőrkép-javulást érhetünk el!
Azzal, hogy magamból mindig az általam legjobbat próbálom adni nektek, azzal minden nap érzem, hogy Tőletek is kapok. Köszönöm, hogy itt vagytok velem, és én Veletek lehetek.

Kiemelt kozmetikai szolgáltatások

A LARENS termékeket megrendelheted a WellU oldalán

Beige Kozmetika Ajándékkártya

Ajándékozz kozmetikai kezelést, részletek a képre kattintva

A Vendégeim írták rólam: